Az egyesületről

Kik vagyunk

Lelkes fiatalos csapat, melynek tagjai a fotográfia és kultúra szerelmesei, a pezsgő közösségi élet hívei.

A Kulturális Kapcsolatok Egyesületének a megújulása 2021 nyarán, a szegedi Erzsébet Ligetben kezdődött. A korábbi vezetőség az egyesület megszüntetését tervezte. Eközben Tandari Anita néhány fiatal fotós társával épp egy fotós közösség alapjainak a lefektetésén dolgozott. Ekkor merült fel, hogy egy egyesület megfelelő szervezeti keretet adhatna a társaság számára. A ligetben megszervezett összejövetelen Gonda Géza akkori elnök felajánlotta az egyesület átadását. Ezzel elkezdődött annak megújítása, új vezetőségi tagok megválasztásával, és közösség céljainak aktualizálásával. A székhely Orosházáról Szegedre költözött, és mivel az új tagok jelentős része a fotográfia terén a legaktívabb a név is kibővült, így már Fotó-Kulturális Kapcsolatok Egyesületeként indulhatott el a fotográfiai műhelymunka, melynek 2022 márciusától a liget szomszédságában található Bálint Sándor Művelődési Ház ad otthont.

Szenvedélyünk a fotózás, amelyet szeretnénk másoknak is átadni. 

Küldetésünk

Missziónk
Az egyesület részt kíván venni Szeged és térsége kultrális életében főleg a fotográfia népszerűsítésével.

Az egyesület részt kíván venni Szeged és térsége kulturális életében főleg a fotográfia művelésével és népszerűsítésével.

Viziónk
A dél-alföldi kulturális életébe bekapcsolódva segítjük a fiatal, ismeretlen művészeket, kapcsolatot építünk a térségben.

A dél-alföldi kulturális életébe bekapcsolódva segítjük a fiatal, kevésbé ismert művészeket, kapcsolatokat építünk a térségben.
Kiállítások szervezésével, műhelymunkákkal elősegítjük a fotográfusok, képzőművészek fejlődését, és megjelenési lehetőséget biztosítunk számukra. Programjainkat nem csak nagyvárosokba szervezzük, hanem környékbeli kistelepülésekre is, ezzel elősegítve a térség kulturális életének felpezsdítését.

Az egyesület története

1992-2021
A Kulturális Kapcsolatok Egyesülete 1992. május 12-én alakult meg, 2002. augusztus 7. óta közhasznú szervezetként működött. Az egyesület célja Orosháza város kulturális életének gazdagítása, a művészeti élet felkarolása, a művészeti értékek ápolása volt.

Az egyesület Orosházán a következő tevékenységeket végezte:

  • Az orosházi Városi Képtár, a Zombai utcai Műterem és a Városházi Galéria működtetése.
  • Képzõ- és iparművészeti kiállítások, táborok, irodalmi és zenés estek szervezése.
  • A Nicolas Müller FIAP Regionális Fotóművészeti Műhely szervezése és működtetése.
  • Az egyesület által alapított „Orosháza Kultúrájáért-díj”, valamint a Nicolas Muller Emlékérem adományozása.
  • „A Jelen – Orosházi Almanach” című irodalmi, művészeti kiadvány megjelentetése.

Az egyesület kiemelt kapcsolatot tartott fenn az aradi (Románia), a varsói (Lengyelország), a szabadkai (Szerbia), a detvai (Szlovákia), a kuusankoski-i (Finnország) és a Ilanes-i (Spanyolország) szellemi élettel. Az egyesület testvérvárosi kapcsolatot tart a finnországi Kuusankoski-val és a romániai Nagykárollyal.
2021 nyarán az egyesület megszüntetés előtt állt, amikor néhány szegedi fotográfus jelezte Gonda Géza elnök felé, hogy szívesen tovább viszik a szervezetet. 2021. szeptember 21-én tartott közgyűlésen a tagok megválasztották az új vezetőséget, és új nevet kapott az egyesület. Mivel az új tagok nagyrésze fotográfiával foglalkozik, ezért lett Fotó-Kulturális Kapcsolatok Egyesülete az új név. A székhely Szegedre került, a változások bejegyzése 2022 januárjában megtörtént. 

2022

Az egyesület rendszeres találkozóinak helyszíne a Bálint Sándor Művelődési Ház lett március 8-tól. Elkezdtük a minikiállítások projektet, hogy a kiállítóterekből kivigyük a közösségi terekbe (étterem, kávézó stb.) a fotográfiát, és ismét felfedezzék az emberek. 

A Szerintünk Szeged kiállítás az Agóra után a szegedi vasútállomáson is szerepelt. 

2023

Szeged Város támogatásával megvalósult a Tisza című csoportos kiállítás a Bálint Sándor Művelődési Házban. 

Scroll to Top
Scroll to Top